THE MAGNIFICENT SAMMO HUNG - 洪金寶

Hong Kong Legends Kommentárok



       

        

        

     

 







Dragons Forever (Bunyóban az igazság)

Hong Kong Legends kiadás

"Sammo neve nyilvánvalóan a klasszikus Wong Fei Hung karakterre vezethető vissza, biztosan sokan ismerik. Jackie Chan a „Drunken Master”-ben, Jet Li pedig a "Once Upon a Time in China"-ban alakította ezt a szerepet."

"Sammo volt a rendező, de a szoros határidő miatt Jackie és Corey Yuen is közreműködött a rendezésben".

"Sammo pályája csúcspontján, micsoda élvezet nézni. Fantasztikus, hogy ez a nagydarab férfi hogyan mozog. Nem csoda, hogy később betört az amerikai piacra a „A harc törvénye”-vel. Mindig tudtam, hogy megcsinálja, hiszen nézzünk szembe a tényekkel, a legtöbb amerikainak olyan testalkata van mint neki. Amikor ezt a filmet forgatták, a legendás trió már régóta nem dolgozott együtt, úgyhogy a film a visszatérés eszköze. Jackie karrierje csúcsán volt, maga mögött hagyva a másik kettőt, és ez most még jobban igaz, ez a magyarázat arra is, miért nem láttunk több közös Jackie Chan, Sammo Hung és Yuen Biao filmet. Megkérdeztem erről Sammo-t és azt mondta: „Ha tudni akarod miért nem, kérdezd meg Jackie-t.” Szerintem Jackie úgy érzi, hogy egy ilyen filmmel szemben hatalmas elvárások vannak és attól fél, hogy nem tudnak megfelelni neki. Olyan lenne, mint mondjuk egy „Casablanca 2”-t csinálni. Tök mindegy milyen jó a film, a közönség mégis csalódott lenne, hogy nem olyan jó mint a régi szép időkben."

"Nagyszerű mindenkit modern ruhában látni. Mint mindig, mindenkinek megvan a maga külön stílusa, és Sammo a film folyamán különböző divat-katasztrófákat mutat be – szándékosan persze, hiszen szórakoztatni akar, és a testalkata miatt ezekben a fura ruhákban még mulatságosabban néz ki.”

"Itt a második Sammo vs Yuen Biao összecsapás és a "Shanghai Express"-ben is van egy nagyszerű verekedésük. Nagyon szórakoztató ezt a két teljesen ellentétes testalkatú embert verekedni látni."

"A következő jelenet érdekes, mert ez azon ritka pillanatok egyike, amikor Sammo filmen saját magáról beszél, itt éppen az orra és szája közötti különleges sebhelyre tesz utalást. Előző kommentárokban már említettem amikor Sammo-ról beszéltem, de az újaknak elmondom ismét. Ha jól megnézitek, a forradás megegyezik egy törött kólás üveg méretével és alakjával. Sammo egy nő miatt verekedésbe keveredett egy éjszakai mulatóban, és az ellenfele nyilván rájött, hogy nem tudja legyőzni, így fogta az üveget és a törött felét Sammo arcába nyomta, átvágva az orrát és száját. Ez még tinédzserkorában történt, így a későbbi filmekben már ezzel a sebhellyel láthatjuk. Nem sűrűn utal saját magára filmeken. De itt a lány azt mondja: „Lehet hogy a szád hazudik, hiszen ott van ez a forradás.” Mire Sammo az feleli: „A forradás az orromhoz tartozik, nem a számhoz.” Ez egy újabb példa arra, ahogy Sammo felhasznál valamit saját magából arra, hogy humort kovácsoljon belőle."

"Sammo-t, a testalkata miatt még kevésbé veszik komolyan, ismerik el színészként nyugaton, mint Jackie-t. Számomra viszont a drámai színjátszás tekintetében Sammo magasan Jackie és Yuen Biao felett áll, de a testalkata miatt nem kapott a bizonyításra elég alkalmat a karriere során. Gyakran ott van, érezhető, mint pl. a „Pedicab Driver”-ben, ami a fantasztikus akciójeleneteiről híres. Ha kielemezzük, és megnézzük Sammo alakítását jelenetről jelenetre, annyira jó, annyira tehetséges és most hogy idősebb lett, inkább a karakterszínészet felé hajlik. Remélem kap esélyt rá, hogy komolyan szerepeket alakíthasson, mert szerintem nagyon sokat tud még felmutatni akció és drámai színészet terén egyaránt."

"Senki sem néz ki olyan erősnek mint Sammo, ha egyszer beindul. Az ember tényleg elhiszi, hogy egyetlen rúgással képes ezeket a fickókat leteríteni. Yuen Biao esetében nem lenne hihető, hiszen ő sokkal kisebb és különböző ütéseket, rúgásokat kell alkalmaznia hogy legyőzze az ellenfelét. Sammo olyan erős, hogy elhisszük, hogy egyetlen ütés elegendő… Jackie filmjei könnyedebbek, mert mintegy eljátszadozik a rosszfiúkkal, de ha Sammo odaüt, akkor tényleg odaüt. Úgyhogy a filmben a Hong-Kongi akció filmek legkülönlegesebb ütéseit láthatjuk. Jackie jól néz ki a saját filmjeiben, de istenemre, soha olyan jól, mint amikor Sammo a végletekig nyomja, hogy a legjobbat hozza ki belőle.”

Encounters of the Spooky Kind


 
"Ezt a filmet jogosan fémjelzik úttörőként, hiszen ötvözi a horror, a komédia és a harcművészetek elemeit. A HK filmtörténet talán legsikeresebb filmje. Arthur Wong díjnyertes operatőrrel is beszélgettem a filmről, aki olyan alkotásokon dolgozott, mint pl. „Once Upon a Time in China”, „Iron Monkey”, „Purple Storm”. Elmondása szerint a közönség reakciója hihetetlen volt: a közönség még sosem látott ilyen jellegű filmet. Karácsonyi programnak kissé furcsa, hiszen 1980. december 24-én jelent meg, 1981-ben a 6. legnagyobb bevételt elért film volt és nagyon jól szerepelt Ázsia más részein is."

"Bár a film úttörőnek számított, másokhoz hasonlóan Sammo-t is érték hatások, amik a film elkészítésére inspirálták. Ő maga idézi a kísértethistóriákat, amelyeket tanáraiktól hallottak a pekingi opera-iskolában . Természetesen ezek a dél-kínai népmeséken alapuló, tipikus tábortűz-történetek voltak, amelyek nagy hatással voltak az ifjú Sammo-ra. A harcművészeti filmekben már előtte is megjelent a természetfeletti motívuma. Sammo együtt dolgozott King Hu-val „A Touch of Zen” c. filmen, amely sikeresen ötvözte a harcművészeteket a természetfelettivel. „A Touch of Zen” Tsui Hark későbbi „A Chinese Ghost Story” c. filmjére is nagy hatással volt. Egy kevésbé ismert Golden Harvest film a „The Comet Strikes”, rendezője Lo Wei, főszereplője Nora Miao volt. Az akciórendező Sammo, és ha megnézik az alkotást, észrevehetik: képi világa erősen emlékeztet a művész későbbi horror-komédiáira. HK-ra jellemző, hogy a hitelességet kissé meghamisítják a közönség érdeklődésének felkeltésére, s bár a film rendezőjeként Lo Wei szerepel, szerintem Sammo-nak nagy szerepe volt a film készítésében. Manapság nagyon nehéz ezeket a filmeket fellelni, de ha sikerül, érdemes megnézni, mert igazi ínyencségek."

"Ebben az időszakban Sammo már vezető szerephez jutott a Golden Harvestnél. Nagyon korán megalapozta a helyét a filmekben, ő volt a rosszfiú, igazi ellenfél a harcművész hősök ellenében. Emellett nagyszerű koreográfus, akciórendező, végül rendező lett és a filmjeihez összehozott egy csapat kaszkadőrt, harcművészt, jellemszínészt, akikkel újra és újra együtt dolgozott. Bizonyos mértékig a mai napig ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, amikor Hong Kong-ban alkot. Hong Kong-ban a nagy sztárok ugyanis általában a saját csapatukkal filmeznek.

"Sammo olyasvalaki, aki mindig új ötleteket, új arcokat és embereket hoz a film világába. Nagyon érdekes, amit csinál, ugyanis már ismert embereket alkalmaz, és megpróbálja újraértelmezni őket a filmen azáltal, hogy a jellemükkel ellentétes szerepet ad nekik. Később láthatjuk a filmben Lam Ching Ying-et, aki egy másik operaiskola tanulója volt. Nem ott, ahol Sammo, de a kínai opera művelőjeként tisztelték és Sammo támogatta a karrierjét. Meghatározó szerepet keresett számára, és ez félig sikerült is, mert a művész már itt is egy természetfeletti filmben szerepel, de az igazi meghatározó szerepet a „Mr. Vampire” c. film hozta meg számára."

"Ha a 80-as évek más filmjeit nézik, érdekesnek találhatják Sammo útkeresését: megpróbált új szintre eljutni a történetek elmesélésében. Sajnos, be kell vallani, hogy a 70-es és 80-as évek harcművészeti filmjei elég alacsony színvonalúak, gyengék voltak."

"Ha Sammo a filmekben akcióba lép, verekszik, semmi kétség – számomra legalábbis – hogy ha a néző állna a kaszkadőr helyén és ő kapná az ütéseket, ott maradna a padlón. Úgy értem, Sammo-nak hihetetlen testi adottságai és képességei vannak, amelyre még az operaiskola elvégzése folyamán tett szert. Ha van valami, ami csak őrá jellemző, az az erő. Képernyőn valószínűleg ő a legerősebb harcos. Emlékszem, egy ismerős azt mondta, ha igazi bot-verekedést akarok látni, nézzem meg ezt és ezt a filmet. Nem árulom el az illető nevét, igazi harcművész volt, különböző filippino bot-verekedések mestere. Megnéztem a filmet, és bár technikailag a mozdulatok helyesek voltak, a képernyőn mégsem sugárzott belőle különösebb készség. Azt válaszoltam az illetőnek: Tudod mit? A valóságban lehet, (nagyon jó képességeid vannak), de a film más világ. Ha igazi bot-verekedést akarsz látni, nézd meg a „Skinny Tiger Fatty Dragon”-t, vagy a „Shanghai Express”-ben azt a jelenetet, ahol Sammo a hotel előtt 2 bottal verekszik. Ez az igazi bot a képernyőn."

"Mindig nagy hatással volt rám, ahogy Sammo a társadalom vagy a kultúra elemeit tanulmányozza, majd a saját képzeletének megfelelően újraértelmezi ezeket. Ő olyasvalaki, aki… Nem lehet eleget beszélni a képességeiről, ha a filmművészetről van szó. Új koncepciók kidolgozása, új tehetségek felfedezése, akciókoreográfia, a filmforgatás irányítása: rengeteg Golden Harvest akciófilmen szerepel, beleértve a komédiák akciókoreográfiáját is. Az ember elgondolkodik, mekkora hatással van a filmes világra. Ne felejtsük el: akkoriban a HK filmeknél előfordult, hogy amikor az akciórendező a forgatáson volt, a rendező nem volt jelen. Az is problémát jelentett, hogy amikor a film vágására került sor, voltak jelenetek, amit a segédrendező vett fel, másokat az akciórészleg, és a kettő nem feltétlenül egyezett."

"Nagyszerű felvétel ez Bátor Cheungról: azt a pillanatot ábrázolja, amikor rájön, hogy akaratán kívül felélesztette ezt a rothadásnak indult teremtményt. A következő humoros jelenetnek mindig nagy sikere van; újabb példa ez arra, hogyha láthatóvá teszed a humort, a különböző piacokon is sikert arathat. Az olyan színészek mint Sammo és Jackie, akik végülis „fizikai komikusok”, ezért értek el többet, lettek sikeresebbek, mint Michael Hoi."

"Lam Ching Ying karaktere nagyon mulatságos, és arra döbbent rá bennünket, hogy a színész halála nagy veszteség a hong-kongi filmipar számára, mert nem csak fantasztikus harcművész volt, (ebből ízelítőt láthatunk a filmben), de ezen felül nagyon jó színész is. És sosem volt jobb, mint amikor Sammo rendezte. Abban az időben nagyon sok színészről el lehetett mondani, hogy Sammo Hung filmjeiben voltak a legjobbak. Ha már szó van Sammo felfedezettjeiről, Yuen Biao is tagja volt e filmen dolgozó kaszkadőr csapatnak, s ezen kívül akciókoreográfusként is közreműködött."

 "Ez Sammo karrierének egyik csúcspontja. Gyakran mondják nekem, hogy lenyűgöző, ha egy ekkora fickó így tud mozogni. Természetesen ezeket a mozdulatokat akkor tanulta, amikor még átlagos testalkatú, soványabb volt. Aztán valami oknál fogva - genetikai adottságok, sérülés, nem tudott egy ideig edzeni - meghízott, de a fizikai képességei már megvoltak. Sosem hagyta igazán abba a mozgást, hanem valahogy a nagyobb súlyához igazította a mozdulatait. A jelenet bekerült a „A legjobb harci jelenetek” című összeállításba (vendéglői harcjelenet). Sokak szerint hihetetlen, ahogy itt mozog. Az időzítés, ahogy a széket használja, egyszerűen fantasztikus. Amikor Amerikába utazott, hogy leforgassa a Harc Törvényé-t, az emberek azt kérdezgették, vajon működik-e majd a dolog. Úgy voltam vele: persze, hogy működik, hiszen a legtöbb fickó, aki beül egy filmre Amerikában, és tud verekedni, vagy csak azt hiszi, hogy tud, hasonló méretű, mint ő. Olyan, mintha az amerikai álom válna valóra. Itt ez a nagydarab kínai fickó, aki Amerikába jött és sztár lett. Én biztos vagyok benne, hogy ha megkapja a megfelelő lehetőséget, be tud és be is fog törni az amerikai piacra. Sammo mostanában inkább a rendezésre koncentrál, és valószínűleg sikeresebb lehet rendezőként, mint sztárként."

"Itt láthatjuk Sammo-t, amint a Majomisten megszállja, és a majom verekedési technikáját mutatja be
: lenyűgöző, az egyik legemlékezetesebb harcjelenete. Jackie a Medál sajtókonferenciáján ezt mondta bajtársáról: „Nézzék meg Sammo-t, olyan mint egy elefánt, de úgy mozog mint egy majom”. Egy ilyen kijelentést valószínűleg csak Jackie úszhatott meg sértetlenül. Amúgy viszont helytálló. És Jackie, bár a „Snake in the Eagles’s Shadow”-ban és más filmekben használt majomtechnikát, nem igazán mutatott be olyan verekedéseket mint Sammo. Talán mert Sammo ezt a filmet egész korán, 1980-ban forgatta és Jackie nem akarta koppintani."

 "Sammo most egy halhatatlan istennőként jelenik itt meg (a háború istennője) és hihetetlen az időzítése ahogy a dárdával bánik. Ami a fegyveres verekedést illeti, valószínűleg ő a film legnagyobb mestere. Meg kell nézni az "Furcsa Pár"-ban, ami a rajongók szerint a legjobb filmje, és ha az a legjobb, akkor ez a film a második helyen szerepel. Ez a harcjelenet nagyon bonyolult, mert a rövid kard áll szemben a hosszú dárdával. A koreográfia nagyon nehéz, hiszen a dárdást kardtávolságon belül kell tartani, de Sammo meg tudta oldani. Úgy értem, ez a képessége még az opera idejéből származik. Ott mindig dolgoztak fegyverekkel, dárdákkal hadonásztak, hihetetlen ügyességgel ugráltak a színpadon: ez a munka nem egy meghatározott harcművészeti stílus felé terelte őket, hanem segített az időzítés, a dinamika, és a látványos fegyverhasználat elsajátításában. Sokszor kérdezik, miféle dárdahasználat ez. Szerintem nincs meghatározott stílusa, inkább visszatükrözi Sammo képességét ahogy ráérzett a fegyverhasználat dinamikájára a filmvásznon. Nem az számít, hogy ezek a mozdulatok a való világban alkalmazhatóak-e vagy sem, hanem az, hogy a filmen miként mutat. Hiszen ez nem az élet, hanem egy mozifilm. Ekkoriban nem használtak tűz-jeleneteket a hongkongi filmekben, így Sammo ebben is úttörőnek számít. A felvételeken jól látszik, hogy Chan Long maga játszotta végig a jelenetet. A másik toronynál egy tipikus, szardonikus Sammo jelenetet látunk, ahogy rohan, azt hisszük, hogy sikerül elkapnia a lezuhanó papot, aztán bumm! ... És itt jön a feleség. Ez a pillanat… Az emberek két dologra emlékeznek ezzel a filmmel kapcsolatban: az oltárra és erre a jelenetre. Kijön a feleség és azt hisszük, most hogy mindenki más halott, újra összejönnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. De aztán… Sammo reakciója egyszerűen borzalmas, nem lenne szabad hatásosnak lennie ennek a jelenetnek, de valahogy ebben az erősen eltúlzott stílusú történetben mégis működik." (Lektor: Takács Erika)


The Iron Fisted Monk



"A nyitójelenetet egy igazi Shaolin Templomban forgatták Koreában, és Sammo Hung-gal ezúttal egy koreai harcművész, taekwondo mester, Ka Sa Fa, más néven Casanova Wong verekszik. A régi kungfu filmrajongók biztosan emlékeznek rá, ő Sammo Hung hihetetlenül tehetséges felfedezettjeinek egyike. Sammo valószínűleg több harcművészt fedezett fel a film számára mint bárki más. Casanovát Koreában találta és a legjobb filmje a "Warriors Two". Ha dícsérni akarnám a képességeit, azt mondanám: ő inkább olyasvalaki aki emeli egy film színvonalát, de sosem volt igazi sztár. Sammo azonban sokat profitált a munkájából. Az 1978-as "Game of Death"-ben volt egy jelenet, ahol Casanova és a Bruce Lee-t alakító kaszkadőrök verekedtek. Ez a jelenet bekerül a nemzetközi „Tower of Death" címen megjelent kiadásba."

"Itt látható a legendás rendező, Wong Fung, aki a templom apátját alakítja. Ő rendezte a legelső Golden Harvest filmet, a "The Angry River"-t is, és felkérte a film akciórendezőjének az akkor még fiatal Sammo Hung-ot. Sammo fogadott apjának tekinti Wong Fung-ot, egy csomó filmen dolgoztak együtt, amíg Sammo rendezővé nem érett. Ekkor ő és Wong Fung együtt dolgoztak az "Iron Fisted Monk" forgatókönyvén
."

"A Sammo-alakította főhős a dél-kínai harcművészet egyik legendás alakja, Jun Bai Lo, aki tagja volt a kantoni Tíz Tigrisnek: családi neve Jun, míg a Bai lo jelentése „rizshántoló”, vagy „rizscsépelő”. A legenda szerint 15 évesen kezdett rizshántolóként dolgozni, nagyon jókötésű, erős ember volt. Sammo filmes karrierjét nézve számomra világos, hogy mindig olyan hőst választott, aki kicsit a történelem mellékalakja. Felismerte, hogy a fizikuma, és az erősségei aIapján az emberek nem tekintenek rá komoly harcművészként. Így A "The Magnificent Butcher”-ben nem Wong Fei Hong mestert, hanem a kissé komikus tanítványt, Lam Sai Wing-et, a hentest alakította. A "Warriors Two"-ban nem Lam Yan (aki a Wing Chung egyik alapítója volt) szerepét játszotta, hanem Fei Chun-t, Lam Yan duci tanítványát. Mindig hozzáillő karaktereket keresett a kungfu történetében, így itt sem a mestert alakítja hanem Jun Bai Lo-t aki, mivel nehéz terheket cipelt a vállá
n, nagyon erős ember volt."

"Ebben a jelenetben Sammo-nak alkalma nyílik bemutatni milyen mesterien bánik a fegyverekkel és mennyire meghaladja a korát. A film 1977-ben készült, de olyan technikákkal dolgozik, olyan új ötletekkel kísérletezik a filmes akciókoreográfia terén, ami messze a filmszakma előtt jár. Minden tekintetben úttörőnek számít: a különböző stílusok, technikák, kameramozgás, kameraszög terén, valamint ő használta először az „erőport”. Ez egy vékony, fehér por, amivel beszórják a ruhát, így verekedés közben egy kis porfelhőt látunk: ez is kihangsúlyozza az ütéseket. Ebben a filmben még csak kísérletezett vele, úgyhogy egy kicsit túlzásba is vitte, de később az akcióstílusának egyik fő névjegye lett. A másik jellemzője a hosszú fegyveres jelenetek, melyek rám mindig nagy hatással vannak. Nézzék ezt a kameramozgást, nagyon szép. A régi Wong Fei Hong-filmekben még álló kamera előtt verekedtek. Bár a régi Shaw Brothers-filmeknek nagy piaca van még mindig, számomra nagyon merevnek és mesterkéltnek tűnnek, összehasonlítva Sammo, Yuen Woo Ping és más nagyszerű koreográfusok könnyed filmezési technikájával, akik még a 70-es és 80-as években tanulták a szakmát. Természetesen Jackie Chan egy másik nagyszerű újító a kungfu filmtörténetében. Ha megnézik ezeknek a fantasztikus művészeknek a fejlődését, láthatják, hogy verekedési stílusuk nem csak a kínai harcművészetre korlátozódik, hanem felhasználják és a kungfu-ba építik a kameramunkát és a filmkészítés technikáit is. Ezzel szemben a nyugati filmesek csupán a harcművészetre koncentráltak. De a kamera mögött ugyanolyan fontos a megfelelő képzés. Ahogy már említettem, Sammo rendezőként ezzel a filmmel debütált, és ahhoz képest egy nagyon érett munkáról van szó. 1977. augusztus 25-én jelent meg, és egy másik vonzereje az, hogy ez volt az első a kantoni nyelvű Golden Harvest-filmek s
orában. Ez nem tűnik olyan fontosnak a külföldiek számára, de annak idején a hongkongi filmipar kantoni és mandarin dialektusú filmjei között állandó versengés folyt."

 "Tetszik, ahogy a fény szétárad ebben a jelenetben. A kungfu filmekben általában a harcjeleneteken kívül a többi elég silány, és itt láthatjuk, hogy Sammo már a kezdetektől különböző módokat keresett arra, hogy a filmet izgalmasabbá tegye."

"Amit Sammo-ban szeretek - a gördülékeny és energikus akciójelenetein kívül - az, ahogy már a karriere kezdetén is időt szakított a karakterekre, drámára, a film menetére. Idővel ezekben egyre jobb lett, ahogy a rendezői és színészi pályája előrehaladt, még több érzést tudott közvetíteni. De már ezen a korai filmen is jól látni, hogy a Shaolin-testvérek búcsújából is valami érdekeset hozott ki."

"Nem tudom, mit mondjak erről az erőszakos jelenetről: csak azt tudom felhozni Sammo védelmére, hogy már a karriere kezdetén különböző módokat keresett arra, hogy a közönségből érzelmi reakciót váltson ki. Sammo munkáiban a nők bánta
lmazása visszatérő elem, és egyszer meg is kérdeztem erről. Azt mondta, ő rendezőként egyenlőséget akar mindenkinek biztosítani, mindenkit bántalmaznak a filmjeiben, férfiakat, nőket, nem kivételezik senkivel. Ebben a tekintetben feminista. Azt nem tudom, hogy a feministák befogadnák-e, de a mentségére legyen mondva, az ő filmjében néznek ki a legjobban a női harcművész sztárok. Olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Cynthia Khan… és évekkel korábban Angela Miao. Egy időben az „Iron Fisted Monk”-kal készült a „Broken Oath”, amit azóta is Angela Miao legjobb filmjének tartok, és egy nagyszerű kung fu klasszikus, a „Hapkido”, valamint a „The Tournament”. Sammo és Wong Fung Angela Miao-val és más Golden Harvest sztárral egy csomó olyan filmen dolgozott együtt, amelyek sajnos nem kapták meg a megfelelő elismerést, mert nem jelentették meg őket a 70-es évek óta és ha most újra megnéznénk őket, igencsak meglepődnénk. Nagyon érdekes, ahogy végigkövethetjük Sammo fejlődését kezdő rendezői munkáitól mai fantasztikus stílusáig: igazán megdöbbentő!"

"Ez megint egy csodálatos, bonyolult koreográfia, ahol Sammo a lófarkat beleépíti a verekedésbe. Újabb példa Sammo filmes akcióval kapcsolatos kreat
ív fantáziájára."

"Ebben a koreográfiában ismét 2-3 embert látni képben. Sammo nem egyetlen fickót hagy rohangálni a háttérben, hanem hármat. Ha már valaha próbáltál egy filmet koreografálni, akkor tudod, milyen nehéz ez. Nagyon bonyolult, mert ha egy személy kilép a jelenetből, gellert kap az egész, kezdheted elölről. Ha viszont 2 vagy 3 ember mozog, az nyilván bonyolultabb. Sammo verekedéseinél gyakran 8 ember is képben van ugyanabban a pillanatban. Ez óriási hozzáértést igényel, hiszen ő akár 3 dimenzióban is képes gondolkodni. Kaszkadőrjei pedig hihetetlen fizikai képességekkel rendelkeznek, hogy végre tudják hajtani a koreográfiát."

"Itt látjuk Sammo-t egyik kedvenc fegyverével, a dárdával. Én nem ismerek senkit a fegyveres harcművészet történetében, aki egy fegyvernemmel ilyen jól tud bánni. Az "Odd Couple"-ban valóban bemutatja ezt a hihetetlen képességét."

"Gyakran kérdezik tőlem, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó harcművész legyen a vásznon. Biztos van aki úgy gondo
lja, hogy ehhez egy harcművész bajnok kell, mesteri fokozat valamilyen stílusban, de nem értek egyet vele. Sammo-nál az segít színészként és koreográfusként, hogy ő nem csak egy stílust tanult, hanem megvannak alapvető fizikai képességei: ezeket tükörként használja a verekedéseinél és a koreográfiában. Visszatükrözi a különböző kínai harcművészeteket a filmjeiben. Ebben a tekintetben nagy újítónak számít."
(Lektor: Takács Erika)



My Lucky Star (Vigyázat, nyomozunk!)




"A kocsiban készítettek Sammonak egy ágyat, mert nem volt ideje máshol aludni. Csak akkor aludt valamit, amikor a forgatási helyszínekre és vissza szállították. A stáb az autót halottaskocsinak hívta, mert úgy nézett ki, a hátuljában a szundikáló Sammo-val. Amikor az autó megjelent, mindenki szaladt és tette a dolgát, mert tartottak Sammo-tól, megjegyzem jogosan, én is dolgoztam vele. Félelmetes, ugyanakkor brilliáns ember."

"Jackie Chan - néhány rajongó biztos vitába szállna ezzel - sohasem néz ki olyan jól, mint amikor Sammo rendezi. Nincs még egy olyan ember a Földön, akit Jackie jobban tisztelne, mint Sammo-t, most, hogy a Mesterük meghalt. Tehát ha Sammo azt mondja "csináld ezt meg ezt", akkor Jackie minden töle telhetöt megtesz. Szerintem a saját maga által koreografált filmjeiben, mint pl. a Dragon Lord vagy a Project A 2. része, sokkal könnyebb a koreográfia, nincs bennük az a kifinomult ritmus és technika, amit egy Sammo Hung filmben látni. Ebben a filmben Sammo megmutatja a hihetetlen kézsebességét. És tudja, hogyan kell a kamerát használni. Lehet, hogy nem ö a bolygó leghajlékonyabb harcmüvésze, de pontosan tudja, hogyan kell a kamerát úgy beállítani, hogy a rúgásait picivel hatásosabbnak mutassa, mint amilyenek valójában."

Project A (A nagy balhé)



"Azon gondolkodtam, hogy az összes film közül, amire audiokommentárt csináltam –a Bruce Lee filmeken kívül – valószínűleg a „Project A” a legfontosabb, legmeghatározóbb a HK film történetében, főleg a főszereplő Jackie Chan számára, hiszen ez a film akkor jött, mikor a legnagyobb szüksége volt arra, hogy az ázsiai karrierjét fellendítse."

"Itt a harmadik főszereplőnk, Sammo Hung, akit nem szükséges bemutatni. De az újoncok számára elmondom, hogy ő az a fickó aki Bruce Lee-vel verekszik az „Enter the Dragon” elején, Jackie Chan és Yuen Biao kung fu iskolatársa, a filmtörténet egyik óriása, fizikailag, szó szerint és jelképesen is mint rendező és kung fu színész."

"Az első Jackie és Sammo jelenet. Lenyűgöző a kettejük közötti kapcsolat filmen és magánéletben egyaránt. Együtt nőttek fel és ahogy Sammo mondta, nagyon nehéz a kapcsolatukat meghatározni, különösen ha az embernek nincsenek hasonló élményei mint amin ők mentek keresztül. Hét éves koruk körül együtt aludtak a kutyás, bolhával teli takaró alatt Yu Jim-yuen akadémiáján, tulajdonképpen végigszenvedték a gyerekkorukat – a szó szoros értelmében nem is volt gyermekkoruk, így nőttek fel együtt. Sammo Jackie előtt került a filmiparba, rosszfiúkat alakított, aztán akciórendező lett, végül rendező. A karrierje sikeresebb volt mint Jackié, a „Snake in the Eagle’s Shadow” megjelenéséig, amikor is Jackie egy csapásra szupersztár lett. Valószínűleg Sammo egyedi testalkata teszi, hogy sosem lett Jackie igazi riválisa."

"Ebben az operaiskola-ihlette jelenetben Jackie és Sammo fekete maszkot és éjszakai ninja ruhát viselnek színes operamaszkokkal. Amit előadnak nem a Kantoni hanem a Pekingi operából való… Mindketten rengeteg opera éneket és népdalt ismernek, és bármelyik pillanatban képesek nótára fakadni. Az időzítésük fantasztikus, nincs szükségük próbára, magától jön minden. Szóval ez a jelenet nagyon passzol a Michael Lai által írt opera taktusokhoz és jól látszik, hogy ezek a fickók sokkal inkább opera mint kung fu háttérrel rendelkeznek. El kell mondani, hogy ez a 80-as évekbeli generáció, a rendezőktől a szereplőkig, sokkal inkább operai képzésben mint kung fu képzésben részesültek. A hong kongi közönség másképp viszonyul ehhez mint a nyugati. A hong kongiak tudják hogy Sammo és Jackie tagja voltak a „Hét Kicsi Szerencse” opera társulatnak, és ismerik az operát amiből énekelnek, úgyhogy számukra ez a jelenet sokkal élvezetesebb és többet jelent a látványnál.
Ez megint fantasztikus módja olyan oldaláról bemutatni a harcművészetet, ahogy még nem láttuk. Ismét láthatjuk a fantasztikus időzítést ahogy Jackie és Sammo verekszik. Ebben a filmben láthatjuk a közöttük lévő fantasztikus időzítést verbális, ének, és verekedés terén. Ezek a fickók tökéletesen ismerik egymás ritmusát, és ennyi együtt töltött idő után ismerniük is kell, hiszen az opera szinpadon nap nap után együtt edzettek évekig. A filmtörténetben ez az első alkalom hogy így együtt dolgoznak."

"Sammo jobban ápolja Bruce Lee örökségét mint Jackie, talán mert ő a filmezésben már magasabb szinten állt mint Jackie amikor Bruce Lee-vel együtt dolgozott. Sammo sokkal inkább kifejezi elismerését Bruce iránt a filmjein, akár egy fejbiccentéssel, egy kacsintással, mint Jackie. Szerintem Jackie is tiszteli Bruce Lee-t és a munkáját, és mindazt a sikert, amit Bruce nemzetközileg is elért, de elege van abból, hogy állandóan az kérdezik: „Hé Jackie, ki a jobb, te vagy Bruce Lee?” Mert úgy érzi, és jogosan, hogy ő is letett valamit az asztalra… Jackie nem akar állandóan Bruce Lee-ről beszélni… Volt aki azt mondta nekem, hogy Jackie utálja Bruce-t. Erről szó sincs, csupán nem akar állandóan róla beszélni. A hong kongiak nem is igazán kérdezik róla, inkább a nyugati közönség, talán mert a nyugati piacon a Bruce Lee legenda erősebb."

"Ez egy átkozottul jó Sammo Hung stunt. És ez valóban Sammo, őt nagyon nehéz helyettesíteni. Ahogy a lépcsőn leesik, egészen a földig… És ne felejtsük el, hogy amikor egy vékonyabb ember mint pl. Yuen Biao esik ekkorát az is fájdalmas, de ha egy 120 kg-os valaki mint Sammo esik, a gravitáció megteszi a magáét."




Életrajz  *  Sammo Interjúk  *  Sammo-ról mondták  *  HKL Audiokommentárok